Sokakban felvetődik a kérdés, hogy meddig járhatnak lejárt műszaki vizsgával, a jelenlegi helyzetben.
A kormány még tavasszal a vírushelyzetre való tekintettel döntött úgy, hogy a járvány alatt lejárt műszaki vizsgákat 2020. év végéig (pontosabban a kérdést szabályozó rendelet június 18-i kihirdetését követő 180 napig) érvényesnek tekinti.
A koronavirus.gov.hu hivatalos közleménye szerint a március 11. és július 3. között, valamint november 4. után lejárt műszakik hosszabbodnak meg automatikusan (érvényességük a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig tart). A rendelet ugyanakkor nem vonatkozik a 2020. július 3. és november 4. között lejárt okmányokra, így azokat meg kell hosszabbítani. A lejárt érvényességű okmányok csak hazánk területén maradnak használhatók, azokat külföldön nem fogadják el!
Összegezve: a tavaszi és őszi veszélyhelyzet alatt lejárt vizsgák most is érvényesek, de mindenki másnak ugyanúgy időben el kell jutnia a műszakira, mint eddig.
A Debrecen Harsona utca 67. alatti telephelyünkön zavartalanul működik a műszaki vizsgáztatás, illetve a vizsgára való felkészítés, gépjárműjavítás. Keresd munkatársunkat, ha elő szeretnéd jegyeztetni járművedet, vagy kérdésed van!
+36-70-317-0347
muszak@koroknaiautosiskola.hu