Nagy Zoltánnak hívnak, 35 éves, nős, két gyermek édesapja vagyok. 2010.-ben végeztem el a gépjárművezető szakoktató képzést. A Koroknai Autósiskolánál ebben az évben kezdtem el tevékenységemet. Munkám során tanulóimmal nyugodt, baráti kapcsolatot próbálok kialakítani. Fontosnak tartom, hogy a tanulók bizalommal forduljanak hozzám, ha bármilyen kérdés merül fel az oktatás során, továbbá, hogy a tanulók a sikeres vizsga után elégedetten gondoljanak vissza az oktatással töltött időre és a Koroknai Autósiskolára.
Mit tekintesz a legnagyobb kihívásnak az oktatói munka során?
Legelőször is a legnagyobb kihívás a tanulók görcsösségének és félelmének a feloldása, majd nyugodt, baráti légkörben a tanulók gondolkodásában a vezetés során a felelősségteljes gondolkodás kialakításának a rögzítése, illetve egy felmerülő probléma során leghatékonyabb problémamegoldás megkeresése és végrehajtása görcsösség, stressz, kapkodás és félelem nélkül.
Iskolánkban a diákok szabadon választhatnak gyakorlati oktatót. Mit gondolsz, mik azok a tulajdonságok amik miatt szívesen választanak téged?
Úgy gondolom, hogy sokat számít az első szimpátia, a fiatal korom, a nyugodt magabiztos megjelenés. Az oktatás során a megoldandó feladatok részletes elmagyarázása, bemutatása.
Van-e valamilyen egyedi módszer amivel megnyugtatod az izguló diákokat az első vezetés előtt vagy akár a vizsga előtt?
Az első forgalomba töltött órák alkalmával mindenkinek elmondom, hogy mindenki ugyanitt kezdte, ne foglalkozzanak a türelmetlen közlekedési partnerek nem odaillő megnyilvánulásaikkal.
Vizsgák előtt pedig elmondom, hogy bízzon önmagában, alkalmazza az elmúlt órák alatt tanultakat, és hogy ha ideges, akkor az a teljesítményét hátrányosan fogja befolyásolni.(ezért igyon egy pálinkát)
Az autókba szerelt, Magyarországon még ritkaságnak számító oktaméter mennyiben járul hozzá a tanulókkal való korrekt anyagi elszámoláshoz?
Teljes mértékben korrekt és megbízható percalapú elszámolást biztosít a tanulók és az oktatók részéről egyaránt, amit akár otthonról, internetes hozzáféréssel a számítógépen keresztül is ellenőrizhet.
Miért szeretsz a Koroknai Autósiskolánál oktatni?
Jó csapatszellem, a kollegák kölcsönösen számíthatnak egymás segítségére.
Szerinted mi az, ami kiemeli a Koroknai Autósiskolát a hasonló szolgáltatást nyújtó vállalkozások közül?
Mindenekelőtt az oktaméter által nyújtott korrekt percalapú elszámolás. Az oktatók létszámának és sokrétűségének köszönhetően minden tanuló megtalálhatja a számára ideális oktatót.
A gépjármű vezetés szeretete alapfeltétel egy ilyen hivatásnál, van-e ezen kívül valamilyen hobbid?
Szabadidőmet előszeretettel töltöm vízpart közelében horgászattal családom társaságában, ami munkával töltött idő után feltöltődés jelent számomra.
Tapasztalataid szerint melyik rutinfeladat jelenti a legnagyobb kihívást a tanulóknak? Ezek gyakorlására fokozottan figyelsz-e az oktatás során?
Az eddigi tapasztalatom szerint a holttér figyelése jelent sok tanulónál problémát, melynek fontosságát különböző példákkal és szemléltetéssel próbálok tudatosítani számukra, illetve gyakorlás folyamán hiányát mindig szóbeli figyelmeztetés követi.