Motoros Fesztivál tapasztalatok

Kedves Követőink!

Miután elcsendesedett bennünk a rendezvény izgatott láza, minden évben igyekszünk összegezni a Motoros Fesztivál tapasztalatait.
Számba veszünk valamennyi olyan átélt történést, aminek örülhetünk és tanulságokat vonunk le, amikből épülhetünk a jövő nyárig. A legfőbb, egyben legörvendetesebb tény, hogy minden alkalommal egyre többen vagyunk: motorosok, műkedvelők, nézelődők, az aszfalt széléről lelkesen szurkolók, felnőttek, gyerekek, szakemberek, egészen profik és teljesen amatőrök. A fesztivál tehát – eredeti céljának megfelelően – széles közönséget szolgál ki, másrészt egyre erősödő nemzetközi jelleget mutat, hiszen nem csupán az ország távoli pontjairól, de az immár biztos pontnak számító lengyel különítményen kívül érkeznek kétkerekűekkel Romániából, Szlovákiából és Lettországból is. Balmazújváros pedig minden évben kiváló vendéglátónak bizonyul, hiszen megannyi a visszatérő vendég. Talán nincs is min csodálkozni: erre a két napra mintha a település teljes jókedve a központba költözne.

A hetedik alkalommal megrendezett Motoros Fesztivál fókuszában ezúttal is a közlekedésbiztonság népszerűsítése állt, hiszen bármennyire is érezzük magunkban és gépünkben az erőt, a nyárban a lendületet, a döntéseink mögött a tudatosságot, a legnagyobb magabiztosságot mégiscsak az adja, ha tudjuk, épségben meg fogunk érkezni. Bízunk benne, hogy rendezvényünk segít ezt a célt közelebb hozni és 2020-ban újra találkozhatunk!

Koroknai Imre
főszervező
iskolavezető

x Széchenyi2020