A jövőre hatályba lépő kormányrendelet szerint segédmotoros kerékpárra 14 évesen már nem, csak 16 éves életkor felett lehet jogosítványt szerezni. Nagymotorra ez a korhatár 24 évre emelkedik.
A személyautó-vezetőket nem, de a motorkerékpárt, valamint a nagykategóriás gépjárműveket keményen érinti a 2013. január 19-én életbe lépő, életkori változásokat meghatározó kormányrendelet: az „M”-es segédmotoros kerékpár kategória megszűnik a 14 éves életkorral együtt. Helyette az AM-es motorosképzés jön létre, melynek feltétele a 16 éves életkor.
Az „A” korlátozott kategória megszűnik, helyette az A2-es lesz, s az vonatkozik rá, mint az „M” kategóriánál (aki november 30-ig befejezi a tanfolyamot, megkapja a jogosítványt). Amennyiben az „A” korlátozott vizsga nincs meg eddig az időpontig, az „A2”-es kategória vizsgáját újra kell kezdeni. Ennek a kategóriának a korhatára 18 év marad. Változás a motoros- képzésnél, hogy a korlátozás nélküli „A” kategóriás képzés életkori határa 21-ről 24 évre nő.
A segédmotoros és motoros kategóriákat november 30-ig még meg lehet szerezni 14 éves, illetve 21 éves életkorban, de utána nem.
Változás lesz a „C” és a „C+E” – teherautó és nehézpótkocsi – kategóriáknál is, amelyeknél 18 éves kortól lehetett letenni a vizsgát. Januártól ez 21 évre változik. Az autóbusz-vezetői „D” kategóriánál az eddigi 21-ről januártól 24 évre megy fel a korhatár.