Vezendiné Gulyás Ágnes

Debrecenben születtem 1968-ban. Mivel édesapám is gépjármű szakoktató volt, már gyermekkoromban megismerkedtem a szakma szépségével. Szakoktatói képesítésemet 1994-95- ben végeztem és még ebben az évben a Debreceni Autóközlekedési Tanintézetnél, kezdtem oktatói pályámat. 1998-2013 között a Gulyás Autósiskola iskolavezetője és szakoktatója voltam. A Koronai Autósiskola kollektíváját 2014-től igyekszem erősíteni. A mai kor követelményeinek megfelelően tudásom gyarapítása érdekében a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán szereztem a diplomám Andragógus szakon. Közel 20 éves pályafutásom alatt kb.5-6 ezer tanulót sikerült megtanítanom az autóvezetésre.

Hitvallásom: Minden tanulónak átadni tudásomat, hogy dinamikus, de megfontolt sofőrökként vegyenek részt a jogosítvány megszerzése után a közúti forgalomban.

Mit tekintesz a legnagyobb kihívásnak az oktatói munka során?
Az olyan tanulókkal is megszerettetni az autóvezetést, akik külső nyomás hatására kezdték el a vezetést.

Iskolánkban a diákok szabadon választhatnak gyakorlati oktatót. Mit gondolsz, mik  azok a tulajdonságok  amik miatt szívesen választanak téged?
Korábbi vélemények alapján általában a tanítási stílusom, a jó hangulat, a rugalmasságom, a szimpátia miatt választanak a hallgatók.

Van-e olyan emlékezetes, vicces oktatáshoz kapcsolódó  történet amire szívesen emlékszel vissza?
Évekkel ezelőtt a fényjelzőnél állva egy hölgy beugrott az autóba és bemondta a címet, hogy hova kéri a fuvart. Elvittük a tanulóval, és amikor fizetni akart közöltem vele, hogy a „T” betű nem Taxit jelent, hanem tanulót. Jót nevettünk.

Van-e valamilyen egyedi módszer amivel megnyugtatod az izguló diákokat az első vezetés előtt vagy akár a vizsga előtt?
Mivel minden ember más ezért mindenkinél változó, hogy milyen módszerrel tudom megnyugtatni.

Az autókba szerelt, Magyarországon még ritkaságnak számító oktaméter mennyiben járul hozzá a tanulókkal való korrekt anyagi elszámoláshoz?
Az oktaméterrel történő oktatás teljes mértékben hozzájárul a korrekt anyagi elszámoláshoz. Véleményem szerint kötelezővé kellene tenni, mert így a tanuló sem emelhet kifogást az oktatási idővel kapcsolatosan.

Miért szeretsz a Koroknai Autósiskolánál oktatni?
Az eltelt 3 hónap alatt azt tapasztaltam, hogy a Koroknai Autósiskola olyan, mint egy nagy család, a kollégák segítik egymást, jó a hangulat, mindenkinek célja, hogy az autósiskola jó hírnevét öregbítse.

Szerinted mi az, ami kiemeli a Koroknai Autósiskolát a hasonló szolgáltatást nyújtó vállalkozások közül?
Személyes tapasztalataim és a tanulóim véleménye alapján kijelenthetem, hogy az ügyfélfogadók, tantermek berendezése felszereltsége és tisztasága, valamint a korrekt tájékoztatás,/nincsenek egyéb rejtett költségek/ az irodai dolgozók felkészültsége, kedvessége, a szakoktatók, elhivatottsága már jelzi, hogy a Koroknai Autósiskolánál a tanuló teljes elégedettsége a legfontosabb tényező. Ez emeli ki az Autósiskolát más Autósiskolákkal szemben ahol sok esetben csak a mennyiség a fontos nem a minőség.

A gépjármű vezetés szeretete alapfeltétel egy ilyen hivatásnál, van-e ezen kívül valamilyen hobbid?
Szabadidőmet szívesen töltöm sportolással, olvasással, kertészkedéssel.

Tapasztalataid szerint melyik rutinfeladat jelenti a legnagyobb kihívást a tanulóknak? Ezek gyakorlására fokozottan figyelsz-e  az oktatás során?
Mivel minden tanuló más, ezért nem lehet egyértelműen kijelenteni azt, hogy melyik rutinfeladat elsajátítása okoz nehézséget a tanulóknak. Egyénenként eltérő. A hölgyeknél általában a parkolás úttal párhuzamosan hátramenetben, de abban is eltérés van, hogy a balra, vagy a jobbra beállás okoz nagyobb nehézséget. Ezen feladatok megtanulására nagyobb figyelmet fordítunk, többször gyakorolva, felismerve azt, hogy az adott tanulónak mi a megfelelő támpont abban, hogy a feladatot mielőbb elsajátítsa.

x Széchenyi2020