Megjelentek a 2021. március 1-től érvényes új motoros képzési tantervek és vizsgakövetelmények

A korábban javaslatként megjelent új motoros képzési tantervek és vizsgakövetelmények véglegesített verzióját tette közzé a napokban a KAV (Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft.).

A módosításokat a KAV szakemberei készítették elő szakoktatók tapasztalatainak felhasználásával, illetve hazai szakértők bevonásával és külföldi példák elemzésével.

A cél a balesetek számának csökkentése, amit a tanulóknak átadott komplexebb vezetéstechnikai ismeretanyaggal kívánnak elérni. A balesetek jelentős része a bonyolultabb manőverek – pl. az ellenkormányzásos kikerülés vagy a jármű bedöntése kanyarodáskor – elhibázására vezethető vissza.

A képzést és vizsgáztatást végző szakembereket tájékoztató és az útmutató segédanyagok mellett a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Vizsgaközpont ismeretterjesztő céllal oktatóvideó-sorozatot állított össze. A videók az új feladatok helyes végrehajtását mutatják be, és háromféle narrációval készültek el (a tanulók mellett a szakoktatóknak és vizsgabiztosoknak szóló).

A videóanyag a Vizsgaközpont honlapján lesz elérhető február közepétől. Mintaként az M3 Kanyarodástechnika feladat helyes végrehajtásáról szóló videó itt tekinthető meg:

Forrás

x Széchenyi2020